Köszönet

Sziasztok!

Először is egy köszönettel szeretnék kezdeni. A köszönetem Vivinek szól, aki most Amerikában au pair. Vivi, köszönök mindent, köszönöm a sok jótanácsot, segítséget, önzetlenséget, amit adtál! Nagyon sok hasznos információval láttál el, amiért rendkívül hálás vagyok, és nem is tudom, hogy fogom majd mindezt meghálálni Neked :)
Aztán köszönöm a Barátomnak a támogatást és megértést, és persze a családomnak :)

ÉS hogy miért is Vivivel kezdtem? Tavaly októberben kipattant az isteni szikra a fejemből, hogy én bizony külföldre akarok menni. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy nyáron lediplomáztam és nem találtam itthon munkát,és mivel sokszor voltam külföldön, és utaskísérőként is állandóan utaztam, gondoltam szerencsét próbálok. Először Amerika volt a vágyálmom, nekem Miami a favorit. Egyszerűen beírtam google-be, hogy au pair blogok amerika és az első Vivié volt. Elolvastam a blogját, majd annyira megtetszett mind az írásmódja, mind a stílusa, hogy gondoltam egy próbát megér, írok neki egy e-mailt. És Vivi azonnal reagált rá. Azóta e-mailezünk. Annyit elmondhatok róla, hogy iszonyúan türelmes, pedig aztán kérdezgettem tőle mindenfélét (rendesen zaklattam :)), kb. mint a 3 éves gyerekek, és egy dolgot akár 20szor is leírt. Regisztráltam egy ügynökséghez március végén, azóta 3 család jelentkezett csak Amerikából, majd ráakadtam Nina blogjára Vivinek köszönhetően, ahol megakadt a szemem azon a mondatán, ami igaz is, hogy miért is fizetünk ki annyi pénzt egy ügynökségnek, ha nem segítenek igazából. Majd Vivinek kifejtettem véleményem, hogy nem mernék neten családot keresni, mert mennyi veszélyt rejt magában stb. Erre Vivi rákontrázott, hogy bizony van olyan oldal, ahol nyugodtan keresgélhetek családot, mert Ő is ennek az oldalnak a segítségével jutott Németországba, és bizony Ő ezt ajánlja. Szerencsét próbáltam, május végén regisztráltam, június 9-én pedig már megvolt a családom. Szeptember 3-án kezdek Feldafingbe, München mellett. És hogy milyen vicces az élet azt mi sem bizonyítja jobban, hogy Vivi is München mellett volt au pair és járt is Feldafingbe :)

A családomról annyit, hogy 6 tagú, van ugye az anyuka és apuka, akik doktorok, van 2 tündéri kisfiú, 8 és 11 évesek, a kisebbik az az igazi német, gyönyörű hamvasszőke haj és vakítóan világos szemek, és persze Bayern München fan, mondtam is neki, hogy ő lesz a legjobb barátom. Én is nagy Bayern fan vagyok, bár nekem Oliver Kahn  a kedvenc játékosom, remek kapus, annyi szent. A vicces pedig az, hogy olyan gyönyörűen beszélnek angolul, hogy az állam leesett. Annyira spontán beszélte a kis 8 éves, nem gondolkozott se a szavakon se a nyelvtanon, hogy le a kalappal előtte! Jah, idáig 4 tagnál tartok. A másik kettő egy magyar vizsla és egy beagle. Úgyhogy a házban nem én leszek az egyetlen magyar :D

A poén az, hogy én egyáltalán nem beszélek németül. Angolul, franciául és románul tudok. A román nyelv szakmai gyakorlatom alatt ragadt rám, egyébként meg hasonlít a franciára, csak máshogy ejted a szavakat. Az olasz is ilyen. Ezzel van aki egyetért, van aki nem, ez a meglátás az én kis véleményem :)

Gyakran gondolok arra, hogy vajon mi lesz velem kint, hiszen egy közel 3 éves kapcsolatot kell itthon hagynom, de aztán mindig bevillan az, hogy így esélyt kapok arra, hogy megtanuljak németül, amit mindig is szerettem volna, és kipróbáljam magam újra egy idegen környezetben, távol a megszokott környezetemtől. A változás mindig valami újnak a kezdete. Remélem ez a változás pozitív lesz, és életem a jó irányában fog tovább haladni. ÉS már 4-en is mondják nap mint nap, hogy bizony ez egy hatalmas lehetőség. Két ismerősöm, ők már idősebbek néhány évvel, szintén au pairkedtek Németországban, egyikük Münchenben. Azt mondták, hogy ezt nem lehet megbánni és nem lehet kihagyni, mert annyi ismertséget és tapasztalatot szerez az ember, ami tartalmasabbá teszi az életét. Tehát kalandra fel :)!!

Vivi, remélem novemberben végre személyesen is találkozni fogunk :)!!